29 március, 2012

Március 19 óta zajlik a Nyíregyházi Főiskola szervezésében a Visual and Auditive Experience: Social Cultural Encounters elnevezésű Erasmus Intenzív Program. Az intézmény először pályázott a kurzus rendezési jogára, és mintegy 27 ezer Euro támogatást nyert a rendezvény lebonyolítására.

A program a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (Universitatea Crestina Partium) és a litván Siauliai Egyetem (Siauliu Univerzitetas) részvételével a Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Ének-zene Tanszékén és Vizuális Kultúra Intézetében a Nemzetközi Kapcsolatok Központ koordinálásával zajlik.
A két hetes intenzív kurzus 10 oktatója napi 6-8 órában angol nyelven kínál szakmai programokat (előadásokat, workshopokat, egyéb kulturális programokat, táncházat, filmvetítést, zenés játékokat) a résztvevő 36 hallgatónak.
Az Ének-Zene Tanszék 565. számú termében ma 15 órakor kezdődő záró eseményen zenei produkciók és kiállítás keretében mutatják be a hallgatók a kurzus során keletkezett munkáikat.
 
Nyíregyháza, 2012. március 29.
Ferencziné Ács Ildikó
7 december, 2011

 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Ének-Zene szakos hallgatóknak

 
Részvételi lehetőséget hirdetünk 6 fő ének-zene szakos hallgató számára KÉT HETES intenzív programban való részvételre. Az ERASMUS programot 3 egyetem/főiskola (Siauliai (LT) Nagyvárad (RO) és Nyíregyháza) hallgatóinak és tanárainak részvételével
 
2012. március 19. (hétfő) és március 30. (péntek)
között
 
a Nyíregyházi Főiskola
rendezi.
 
A project elnevezése:
Visual and Auditive Experience: Social Cultural Encounters
 
A két hét alatt a hallgatók workshop-okon, előadásokon, kreatív alkotói gyakorlaton vesznek részt.
 
Az uniós pályázat országonként 12 hallgató (6 fő énekes, 6 fő viz. kult.-os tanuló) részvételét teszi lehetővé. Helyi hallgatók számára részvételi költség nem merül fel.
 
A jelentkezéseket 2011. december 22-ig szíveskedjenek
Ferencziné dr. Ács Ildikóhoz e-mailben (acsi@nyf.hu) és nyomtatott formában eljuttatni.
 
A motivációs levelet kérjük angol nyelven, kb. fél oldal terjedelemben elkészíteni. A jelentkezési lap letölthető az Ének-Zene Tanszék honlapjáról, a jelszóval védett információs felületről (http://moodle.nyf.hu/).
 
További részletekről és a résztvevők köréről bővebb tájékoztatás 2012 januárjában várható.
 
 
Nyíregyháza, 2011. december 7.
 
Ferencziné dr. Ács Ildikó
tanszékvezető
30 november, 2011

 HÁZIMUZSIKA 

2011. november 29-én 18.00 órától HÁZIMUZSIKA
az Ének-Zene Tanszék Bartók-termében.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
5 október, 2011

 A Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ az elmúlt évben Országos Tanítási Versenyt hirdetett énektanárok számára. A verseny témája: 25 perces élményszerű mikrotanítás volt szabadon választott népzenei témában 3., 5. vagy 8. osztály számára.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet közös versenyének győztese Csige Ildikó ének-zene-, népzenetanár lett, aki kiváló munkával, nagyon szép bemutatóval szerzett érdemeket egykori intézményének, a Nyíregyházi Főiskolának.
 
2011. szeptember 22-25. között a XXIII. Kecskeméti Népzenei Találkozón, a Hagyományok Háza társrendezésével, harmadik alkalommal hirdettek országos prímásversenyt. Az idei Kecskeméti Prímásversenyen 1. díját Puskó Márton ének-zene alapszakos hallgatónakítélte a zsűri.
Nyereménye: Péteri Károly mesterhegedűje 1.000.000 Ft értékben.
 
Bízva a nyíregyházi népzeneoktatás reneszánszában, gratulálunk hallgatóinknak!
 
Linkajánló:
Puskó Márton versenye és összefoglaló
20 április, 2011

Crescendo Nyári Akadémia
2011. július 25 – augusztus 8.

 

Jelentkezés és további információ: www.crescendohungary.org

Immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Crescendo Nyári Művészeti Akadémia 2011. július 25-e és augusztus 8-a között, melyre az előző évek tapasztalatai alapján 24 országból, három kontinensről, több mint 170 diák érkezését várják. A képzés magas színvonalát a közel 50 fős nemzetközi összetételű tanári kar biztosítja.

A Crescendo Nyári Akadémia azoknak a tehetséges diákoknak a választása, akik magas szintű művészi tudásra törekednek, eredményes, szakmailag elismert művészként képzelik el jövőjüket, és fontosnak tartják, hogy művészetük több legyen pusztán szakmai kiválóságnál.
Tanszakok
A diákok a következő mesterkurzusokra jelentkezhetnek: ének, opera, szólóhangszer (hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő, fuvola, oboa, trombita, fagott, zongora, orgona), kamarazene, zenekar, karvezetés, ifjúsági kamarazene és szí­nészet.
A V4-ek a Crescendo Nyári Akadémián
A nyári akadémia repertoárjának kiemelt részét képezik a Visegrádi Négyek országainak a barokktól napjainkig terjedő legfontosabb zeneszerzői és műveik. A Crescendo Nyári Akadémia során lehetőség nyílik arra, hogy a diákok a cseh, lengyel, szlovák és magyar műveket az említett országokból érkezett művésztanárok vezetésével sajátítsák el. A művek megértése és autentikus előadása érdekében a meghívott előadókkal pódiumbeszélgetésre kerül sor.
Fellépési lehetőségek
Az akadémia második hetében kerül sor a Crescendo Fesztiválra, mely a diákoknak számos fellépési lehetőséget biztosít: nyilvános hangeversenyeken, opera- és dalesteken, valamint a záró Gálahangversenyen mutatkozhatnak be. A gálahangverseny legkiválóbb előadója a Fesztivál-díjat veheti át, mely egy szólóhangverseny-meghívást jelent a 2012-es Zempléni Fesztiválra!
Több, mint művészet
A Crescendo Nyári Akadémia különlegessége, hogy az előadások, interjúestek és kiscsoportos beszélgetések alkalmat kínálnak a diákoknak arra, hogy a tanárokkal együtt elmélkedjenek a művészek életét érintő kérdésekről, valamint szellemi és erkölcsi támaszt kapjanak a karrierépítéshez.
Ösztöndíjak és kedvezmények
A Crescendo Nyári Akadémia az idén egyedi tandíjkedvezményekkel kívánja segíteni a diákok részvételét. Az akár 100%-os kedvezménnyel kapcsolatban kérjük, látogassanak el honlapunkra!

Jelentkezési határidő: 2011. május 31.
9 március, 2011

Újabb kéthetes Erasmus Intenzív Programon vettek részt az Ének-Zene Tanszék oktatói és hallgatói 

A Nyíregyházi Főiskola Ének-Zene Tanszéke hatodik éve tagja az ArGeNord (International Arbeitgemeinschaft Musikpädagogik der nördlichen Länder Europas) elnevezésű nemzetközi zenepedagógiai munkacsoportnak, melyet 5 európai felsőoktatási intézmény szakemberei koordinálnak. A program célja, hogy tegye képessé a hallgatókat nemzetközi csoportban való együttműködésre, segítse a zene európai dimenzióinak feltárását, a különböző tanítási módszerek, iskolatípusok megismerését, az LLL jelentőségének megtapasztalását.
2011-ban 2 oktató vezetésével 5 első éves ének-zene alapszakos hallgató vett részt Leuvenben (B) az Európában egyedülálló, zenepedagógiai témájú Erasmus Intenzív Programon (IP).
A kurzus hazai oktatói: Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár, Juhász Erika főiskolai adjunktus. Résztvevő hallgatók:        Balogh Judit
Fekete Krisztián
Mázsári Zsófia
Puskó Márton
Tulipán Réka
Partnerintézmények: Hochschule für Music und Theater, Rostock (D), Umeå Universitet Umeå (S), Liverpool Hope University – Liverpool (UK), Lemmensinstituut – Leuven (B), Nyíregyházi Főiskola – Nyíregyháza (HU).
 
Az IP hivatalos nyelve angol. A 11 oktató és 41 hallgató házigazdája ezúttal a Lemmensinstituut – Leuven volt.
A kurzus keretében az oktatók három alkalommal tartottak workshopot, az iskolai gyakorlatok során pedig mentortanári feladatokat láttak el.
A hetedik munkanapot nyitó „Warming up”-on hallgatóink magyar népdalt és néptáncot tanítottak.
A résztvevők számára számos együttmuzsikálási alkalom is kínálkozott, színes és érdekes előadások, zenés-táncos programok tarkították a napi 6-8 munkaórás menetrendet.
A szakmai munka vonatkozásában jelentős esemény volt az iskolai tanítás, annak előkészítése, majd megbeszélése, értékelése. 
A program nem csak az ének-zene tanári mesterszakkal rendelkező Ének-Zene Tanszék számára kiemelt jelentőségű, de a Nyíregyházi Főiskola, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is méltán büszkélkedhet vele.
 
Ferencziné dr. Ács Ildikó

 

11 február, 2011

A Boróka Toursban

2011. január 26-tól február 23-ig, a Magyar Kulturális napok megnyitó rendezvényének keretében, a Tours-i francia-magyar baráti társaság meghívására, a Boróka együttes 2011. január 26-31. között Toursban és környékén vendégszerepelt. Az első koncert január 28-án, Amboise-ban volt.
Január 29-én a Tours-i Városházán volt a rendezvénysorozat hivatalos nyitóünnepsége, melyet Prof. Dr. Trócsányi László nagykövet nyitott meg. Ezen az ünnepségen 15 perces műsorral szerepelt a Boróka együttes, majd ezt követően a l'Eglise Notre-Dame La Riche-ben adott koncertet, melynek első felét a nagykövet úr, valamint Derdák András I. o. tanácsos, a Magyar Kulturális Intézet igazgatója, is
megtekintett. Január 30-án Beaulieu-lés-Loches-ban tartott jó hangulatú koncertet, majd rövid tánházat a Boróka.